krasznai

Application development for mobile devices 
« Back to blog

Tech Talk World Tour

Tegnap másodszor voltam az Apple, iPhone Tech Talk World Tour nevű "konferenciáján". Már tavaly is úgy jöttem haza a rendezvényről, hogy semmi értelme nem volt elmenni, de gondoltam adok nekik még egy esélyt.

A szokásos sportszerű nehezítés megvolt a dologban. Bár határozottan az elsők között regisztráltam (London, Hamburg) mindössze egy rövid, elutasító email érkezett: "Due to an overwhelming response, we have reached the maximum capacity for the venue and cannot confirm your registration." Már a helyszínek kiválasztásánál is az volt az érzésem hogy nem vagyunk rajta az Apple tértképén, de a jelentkezés/elutasítás körülményei méginkább ezt erősítették bennem.

Viszont ha már elhatároztam a részvételt, akkor engem ennyivel nem lehet eltántorítani. Ha egyszer menni akarok, hát ott leszek. Irány London. A regisztrációnál egy ideig keresgéltek a listán, tanakodtak, majd töprengtek egy sort hogy mit csináljanak velem. Végül aztán - látván az elszánt tekintetemet - beengedtek. Hely egyébként volt bőven, többen is elfértünk volna.

Aztán végigültem a rendezvényt. Hát megállapíthatom, hogy az előadások szakmai értéke kb. nulla volt. Az Apple ugyanazt a marketing maszlagot nyomja a fejlesztőknek, mint a többi vásárlójának. Elnézve az előadókat, a hallgatóságot az az érzés alakult ki bennem, mindössze azért hívták el ide a fejlesztőket, hogy a nagy marketing gépezet részeivé váljanak. Eljövünk ide, találkozunk "fontos" emberekkel, megvakargatják a buksinkat aztán egy évig mindenki úgy érzi hogy része valami igazán fontos dolognak. Lelkesen irogatunk, mesélünk, tweetelünk a fejlesztéssel kapcsolatos élményeinkről. És miközben ezt csináljuk, akarva-akaratlanul az Apple marketing osztályának dolgozunk. Egyszerű értékesítési ügynököt csinált belőlünk Steve.

A meghirdetett városok listájának ismételt áttekintését követően aztán rájöttem, hogy nem ezeken a helyszíneken vannak a világ legjobb fejlesztői, nem ezeken a helyszíneken készítik a legtöbb iPhone alkalmazást. Egyszerűen ezek az országok a legfontosabb értékesítési piacai az Apple-nek.

Comments (0)

Leave a comment...

 
To leave a comment on this posterous, please login by clicking one of the following.
Posterous-login     twitter