krasznai

Apr 18

“Ma rájöttem, már semmi sem akadályoz meg abban, hogy kimondjam amit gondolok illetve érzek.”

Apr 15

“Nem az a kérdés hogy képes vagy-e változtatni a helyzeteden, hanem az hogy hajlandó vagy-e rá.”

Apr 12

“Tekintettel arra, hogy teljes pontossággal érzem mindazt ami benned van, ésszerű választásnak tűnik ha megpróbállak boldoggá tenni.”

Apr 10

A mai nap jó alkalmat teremtett számomra az elmúlt évek, évtizedek áttekintésére.
Életem során rendkívüli emberekkel találkoztam. Volt köztük jópár válogatott szélhámos, néhány álmodozó és megszámlálhatatlanul sok becsületes, rendes ember. Páran megjutalmaztak angyali jóságukkal, vannak akik a barátságukat adták nekem az úton és volt olyan aki által a kegyelem állapotát tapasztalhattam meg.
Voltak tanáraim, mestereim kik a bennem rejlő tudás felszínrehozásában segítettek és megannyi jóságos tünemény akik a szerelem szépségével ajándékoztak meg engem.

Akárhogy is, mindannyian hozzájárultatok ahhoz, hogy az lehessek aki ma vagyok. Köszönöm nektek az elmúlt 38 évet! :)

“A tudatos teremtés folyamatának keretében az ember a semmiből csinál valamit. Szomorúan látom, hogy a legtöbb ember elhitte neki ez (már) nem megy.”

Apr 08

Apr 06

“A Felemelkedett Mesterek is emberként kezdték a pályafutásukat. Légy hát türelmes önmagaddal.”

Apr 05

“Majdnem fél évvel azután hogy elkezdtem rendszeresen sportolni, ma vettem egy normális futócipőt. Lehet kicsit hamarabb kellett volna… :)”

Apr 04

“Ma elindultam hát az utamon. S szívem csendben mosolyog majd, mikor megérkezel mellém Te is…”

Apr 03